Napkollektor javítása (síkkollektor)

Ki javít manapság napkollektort? Senki, mert fel sem merül a gondolat. A napkollektor ritkán hibásodik meg, de ha mégis, akkor sok esetben javítható.

A javítható hibák

Szétfagyás

Ez akkor fordulhat elő, ha elkövette azt a hibát, hogy későn ürítette le a tavasztól őszig működő rendszer, vagy nem volt elég tömény a fagyálló. Ekkor a hőelnyelő sérül, azzal kell valamit kezdeni.
A réz hőelnyelő javítható.

Hőelnyelő kiszerelése

Javításhoz le kell szerelni a sérült napkollektort a tetőről, majd ki kell szerelni a hőelnyelőt.(ld lejjebb)

A hiba behatárolása

Ezután nyomás alá kell helyezni a hőelnyelőt. Két átlós kivezetést le kell dugózni. Az egyik szabad csonkra rá kell kötni a kerti tömlőt. A negyedik csonkra csapot célszerű tenni, hogy ki tudja ereszteni a levegőt.
Ha már jól spriccel, akkor meg kell jegyezni, hogy hol a hiba. Általában csak egy hiba van egy hőelnyelőn, de azért jól nézze át.

Előkészület a forrasztáshoz

Ha a lyuk a vékony csövön van, amire réz lemezt is forrasztottak, akkor a hiba köré rajzolni kell a lemezre egy 15cmx15cm négyzetet. Valamelyik függőles oldalt meghagyva három oldalon végig kell vágni a lemezt. Erre alkalmas a papírvágó olló, de a cső közelében csak tépni lehet. Vagy használjon szikét.Fejtse le a körbevágott lemezt a csőről.
Tisztítsa meg a hiba körül a csövet fémtisztára. A forrasztóón maradékát is távolítsa el.
Ha szétnyílt a cső, fogóval nyomogassa vissza úgy, hogy ne legyen hézag.

A forrasztás

És most jön a lényeg: acetilénnel szilfosz felhasználásával forrassza meg. Ha nincs otthon acetilén, kérjen lakatostól segítséget. Nem érdemes forrasztólámpával kísérletezni, mert nem lesz tökéletes, és kezdheti az egész munkát elölről.
Ha a lakatos azt mondja, hogy nincs neki szilfosz, kérjen tőlünk, egy borítékban szívesen küldök egy szálat, ami bőven elég.

Összeszerelés

Forrasztás után újra nyomás-próbázzon, kritikus szemmel vizsgálja végig az egészet.
Ha a felhajtott lemezt nem forrasztja vissza, az sem nagy baj, de legalább szépen igazítsa vissza.

Megsérül a menet

Ha ferdén tekeri be az alumínium hőelnyelőbe a közcsavart, vagy túlságosan meghúzza, akkor a menet tönkremegy, illetve a cső vége szétnyílik.

Menet javítása

A hibás részt, vagy inkább egy fél centivel nagyobb darabot vágjon le. Új menetet 3/4″ menetfúróval készíthet. Ha nincs, tudunk küldeni kölcsönbe. De a csonk jóval rövidebb lesz, ezért lehetőleg oda kerüljön, ahol dugó kerül rá.

Ha nem sikerül a menet javítása

Nincs mese, ki kell cserélni a hőelnyelőt.

Elektrolitikus korrózió

Ha az alumínium napkollektort közvetlen vízmelegítésre használja, és klór kerül bele, akkor a töménységtől függően előbb utóbb kilyukad. Ez az idő lehet fél év, de szerencsés esetben több év is lehet.

Üvegtörés

Gyorsan lekopogom, keményfán, hogy jégeső miatt még nem kellett napkollektort javítanunk. Az viszont már többször előfordult, hogy pakolászás közben az egyik napkollektor felborult, és összetört benne az üveg.

A nem javítható hibák

Ha kilyukad az alumínium hőelnyelő, az gyakorlatilag nem javítható. Viszont cserélhető, ha tőlünk vette a napkollektort.

A hőelnyelő cseréje

Összekötő csövek leszerelése

Összekötő csövek leszerelése

Napkollektor leszerelése

Napkollektor leszerelése. Le kell fúrni a napkollektorról a rögzítő popszegecseket. Maguk a tartók a helyükön maradnak.

Csőkiállás eredeti méret feljegyzése

Csőkiállás eredeti méret feljegyzése. Ez azért kell, mert az új hőelnyelőbe ugyanígy kell majd betekerni a közcsavarokat. A napkollektor így fog majd pontosan a helyére kerülni anélkül, hogy a napkollektorra új rögzítőfuratokat kellene fúrni.
Azt is jegyezze fel, hogy melyik volt a teteje, illetve az alja

Üveg rögzítőkeret leszerelése

Üveg rögzítőkeret leszerelése

Üveg kiemelése

Üveg kiemelése. Cuppantók nélkül is ki lehet venni az üveget, de sokkal nehézkesebb.

Napkollektor egyik oldalának leszerelése

Napkollektor egyik oldalának leszerelése. Célszerű a kollektor széle alá egy hosszú deszkát tenni, hogy a rövidebb oldalak ne hajoljanak le. A másik hosszú oldalt nem kell leszerelni

Hőelnyelő kiemelése

Hőelnyelő kiemelése. Előzőleg a védőkarikákat le kell venni. A Marci jobb kézzel kinyomja a gumikarikából a hőelnyelő kiálló csonkját. Ugyanígy kell az új hőelnyelőt visszahelyezni. Utána vissza kell szerelni a napkollektor oldalát.

Oldalszigetelés igazítása

Oldalszigetelés igazítása

Gumikarika visszahelyezése

Gumikarika visszahelyezése

Üveg visszahelyezése

Üveg visszahelyezése.

Üveg melletti hézag

A gumi mellett körben mindenhol kell maradjon legalább 1mm hézag, hogy az üvegrögzítő keret a helyére tudjon menni.
A üvegrögzítő keretet célszerű egy számmal vastagabb csavarral visszaszerelni. Eredetileg 3,9×9,5 mm-es önfúró csavarral szerelik, ezért javaslom a 4,2X9,5mm-es vagy esetleg 4,8×9,5 mm-es, nem önfúrós lemezcsavar használatát. Ezekkel sokkal stabilabban rögzíthető a keret, és nehezebb a menetet megszakítani.

Tovább az eszköztárra